Ahogyan Markó Róbert a Vasszéchenyi gyermekkoráról mesélt, átéltem teljesen, mint egy gyermek a bábszínházi előadást, melyben szeretne a szereplők helyébe lépni. S ahogyan a színházmentes gyermekkora, a győri Vaskakas Bábszínházig vezető útja, pályája is izgalmas stációkat tartogat azoknak, akik velünk tartanak.
"Az a nagyon fontos cél, hogy egy olyan hagyma szerű előadást hozzunk létre, amiben vannak héjak, amik a gyerekeknek érthetőek, vagy amik átélhetőek, hogy ahol ők tudnak azonosulni. Meg akár a felnőtteknek egészen az idősekig. Legyenek olyan gondolatok, vonulatok, megoldások, amik hagymahéj szerűen lehántvan nekik, vagy csak nekik érthetőek. Azt hiszem a jó gyerekszínháznak az a kulcsa, hogy az nem gyerekszínház, hanem jó színház."
Decemberben beszélgettünk a bábszínházba menet, miközben megelevenedett Manci néni első osztályos rendszelváltásától indulva számos stáció ezen az izgalamas életútnak az eddigi szakaszából. Ugyan tanárnak készült, mára mégis bejárta szinte az összes magyar bábszínházi műhelyt, ahol rendezéseivel számos szakmai díjat is magáénak tudhat.
Tartsatok velünk, aztán indulás a Vaskakas Bábszínház honlapjára, ahol csupa remek előadás vár benneteket.
PODCAST
Főcímzene: Popper Péter
Hang keverés: Abdai Bálint
Együttműködő partnerek:
Toyota Iniciál Autóház Kft.
ADVESPHOTO Webáruház
Részletes tartalom a YouTube videó leírásában.